A kihívás 4. napja-challange day. 

Reggel kisebb tornádóra ébredtünk. Sebaj, könnyebb lesz biciklizni, remek az idő, legalább nincs 40 fok. Egy laktató reggeli után, mert kell az energia , biciklire pattantunk és irány meghódítani Zamárdit. Térképen Zamárdi a Balaton másik oldalán van kb. 25 kilométerre. A bicikli út Balatonakali-Balatonudvari-Örvényes-Aszófő-Tihany-Szántód-Zamárdi állomásokon vezetett végig bennünket. A szél inkább hátráltató volt mint segítő, de hozzánk csapódott útitársként.

Az első hely ahol csak úgy "random" megálltunk, az Örvényesen volt a Random biciklis pihenő. Egy kis fröccs tuning és mehetünk is tovább. A fröccsnek is van hajtóereje, mert egészen a tihanyi révig repített bennünket. Meglepetésünkre a kompok egymás után jöttek kettesével, így a várakozási időnk konkrétan 5 perc volt. Gyorsan feltereltek bennünket és az autósokat és már 10 perc múlva a másik oldalon is voltunk. 

Zamárdi már ismerős nekünk, jártunk már itt. Éppen ezért egy közeli kívülről ismerős étterembe tértünk be. A harcosok megéheztek. Jól feltankolva a velős pirítóssal, útnak indultunk, hogy megkeressük a híres pálinkázót a Zimek pálinka manufaktúrát. A manufaktúra Zamárdi külső szélén található. Kedves személyzettel és jobbnál jobb pálinkákkal. Természetesen volt kóstoló is. Mégse úgy menjünk már haza, hogy nem kóstoltunk. Meg is találtuk a fogunkra valót, amit gondosan becsomagolva feltettünk a biciklire és indultunk vissza. 

Én már akkor tudtam, hogy van még 25 km hazafelé. Újra irány a komp, most sem várakoztunk sokáig, bár a járatok száma lecsökkent kettőre. Tihanyhoz visszaérve, bölcsebbek voltunk és módosítottunk az útvonalon, kikerültük a tihanyi emelkedőket. Jó döntés volt, 2km-el több de sík terepen.

A lábunk már nehéz volt, a bicikli nyereg egyre keményebbnek tűnt, de nem adtuk fel. A mai nap nekünk együtt a közös kihívásunk. Aszófőn megálltunk a Cafat nevű Pulled Pork & bbq Gardennél. Itt ettünk egy Churrost, csoki és eper öntettel. Na ez, mindent vitt. Már nem számított mennyi van még hátra, simán lebiciklizzük.

Innen már közel volt az "otthon". A szél végig kitartott mellettünk és ma azt is megtudtam, hogy mindegy merről tekersz, a szél mindig szemből fog fújni. Ennek ellenére ez egy csodálatos nap volt. A bicikli út tökéletes, a táj meseszép és az együtt töltött idő maradandó élményt adott. Az estére már nem emlékszünk, fürdés és beájulás az ágyba. Holnap pedig "feltámadunk"! 😊

 

Utazás az ismeretlenbe – A Némó-expedíció

A hétfő ezúttal másként köszöntött ránk. Nem az ébresztőóra csipogása vagy a munkába sietős reggelek szokásos rohanása várt, hanem valami sokkal izgalmasabb.

Gyors reggelizés, némi térképnézegetés, majd irány Némóval– a hűséges utazótársunkkal, aki nem hal, de épp olyan jól úszik az utakon. Úticél: a Balaton, de nem akárhogyan! A GPS, mintha megérezte volna kalandvágyunkat, nem az autópályára terelt minket, hanem kisebb, kacskaringós utakon át vezette Némót. Dombok, lankák, apró falvak... Az út minden kanyarja egy újabb felfedezés volt.

Ám a nyári népvándorlás a Balatonhoz már megkezdődött. A kempingek zsúfolásig telve, az egyik elutasítás a másik után... Mintha egy próbák sorozatán kellett volna átküzdenünk magunkat, mire a sors egy igennel válaszolt és  végül megérkeztünk a Balatonakali Holiday kemping kapujához. Bebocsátást nyertünk. És milyen jó, hogy nem adtuk fel! Árnyas kis hely, közel a vizesblokk, és Hettinek is jutott bőven hely sétálni, szaglászni, felfedezni.

Az éhség azonban nem ismert tréfát – így hát elindultunk étket vadászni. Balatonakali egy igazi kis kincsesládának bizonyult. A „Fék” nevű étterem – neve ellenére – nem lassított minket, hanem energiával töltött fel. Aztán fagyizó, cukrászda, bolt... Mintha csak egy elrejtett kis oázisra bukkantunk volna.

Visszatérve Némóhoz kipakoltunk, és a Balaton partja felé vettük az irányt. A víz hívogatóan csillogott, a szél lágyan játszott a fák leveleivel. A parton horgászok foglalták el a helyüket, reménykedve egy esti bőséges fogásban.

Ahogy leültünk a parton, és a nap lassan lebukott a víz mögé, éreztük: újabb kempingre leltünk, ami méltó tagja lehet a „titkos balatoni helyek” térképének. 

A Rejtélyes Eső és a Nyaralás B Terve 2. nap

Minden nagy kaland úgy kezdődik, hogy az ember mit sem sejtve felébred egy szürke reggelen… Így történt ez velünk is. A terv az volt, hogy ma bejárjuk a Duna partot két keréken, széllel a hajunkban, napfény a vállunkon. Csakhogy a természetnek más tervei voltak.

Ahogy kinéztünk az ablakon, egy baljós, esőáztatta világ tárult elénk. A felhők összeesküdtek ellenünk, és az eső úgy ömlött, mintha egy vízidémon szomorú napot tartana. Az ég is zokogott – valószínűleg azért, mert tudta, milyen jó biciklitúrát hagyunk ki.

De mi nem adtuk fel. Minden kalandornak kell egy B terv – a miénk a pihenés lett. Délben alvás? Miért is ne? A régi idők hősei is megérdemeltek egy kis szunyát két csata között. 

Emellett digitális kalandozásra is indultunk: tárhelyek kitakarítása, régi képek, videók törlése, múltbéli emlékek nosztalgikus újraélése. Hősiesen szembenéztünk a digitális káosszal. Az étkezésünket a  mindig otthonos Némóban ejtettük meg. Délutánra a felhők meggondolták magukat: egy rövid szünet a vízözönben! 

A parti sétányon, ahol a legendák szerint a legfinomabb fagylalt készül – a Rádi fagyizóban – sajnos zárt kapuk vártak. Talán az eső elriasztotta a fagyimestereket? Talán csak mi voltunk túl merészek? Mindegy, így is mentünk tovább, míg meg nem találtuk az étkek templomát: a HEFLI pizzázót.

Sétával vezettük le a lakomát, és akkor – mint egy rejtett kincset – felfedeztük a tanuszodát, közvetlenül a kemping szomszédságában. Miért nem tudtunk erről eddig? Talán azért, mert minden jó felfedezéshez kell egy kis véletlen – meg persze egy adag kíváncsiság.

A pad felirata: Természet: "Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott." Fekete István.

Az este mozizással telt. Holnap új út vár ránk. Hogy merre indulunk? Az még a holnap titka… de minden jel arra utal, hogy újabb kaland van készülőben.

Ad hoc nyaralás

---

A Kaland kezdete – 1. nap

 Az ébresztőóra még meg sem szólalt, de valami ismerős izgatottság már kirántott az ágyból. Egyetlen kérdés motoszkált a fejemben: „Indulhatunk?”
Nem volt sok idő gondolkodni – a válasz nyilvánvaló volt. Kalandra fel! Pár perc alatt összekaptuk magunkat, Némó – a hűséges lakóautónk – már csak ránk várt. Az úti cél? Nos... az még nem volt eldöntve. Tegnap este még a Balaton felé kacsintgattunk, de ahogy mindig, Némó szabadsága újra emlékeztetett minket: arra megyünk, amerre a szél fúj.

Az autópályán kezdtünk, ahogy azt illik. De persze nem mi lennénk, ha nem hagynánk otthon valami fontosat – ezúttal a saját sütésű Kincsikenyeret. Már-már sorsszerű volt, hogy ez kivezetett minket az autópályáról… és be egy újabb kalandba. Lipóti pékség: cél Böszörmény!

Ott egy isteni kávé és friss pogácsa várt ránk, mintha a reggel csak most kezdődött volna el igazán. Az édesség utáni sóvárgás sem maradt válasz nélkül: Gyöngyösön landoltunk, a G&D cukrászdában. Köszi fiúk az epres szerelmet és a Zenthe szeletet, elvitelre pedig egy ropogós francia falusi kenyeret. Gyerekkorunk egy szelet kenyér „dudójában” (igen, a vége az igazi!) köszönt vissza – egy harapás, és minden gond szertefoszlott.

Ez a szabadság. Ez a pillanat. Ez a mi nyarunk.

Következő állomás: Hollókő. És csoda történt – nincs tömeg! Ahogy megérkeztünk, a vár felé vettük az irányt. A nap már keményen tűzött, az emelkedő megdolgoztatott minket, de a látvány, ami fent várt… az minden csepp izzadtságot megért. A felújított vár állta az idők próbáját, méltósággal őrzi a vidéket, a kilátás pedig lélegzetelállító. Csend. Nyugalom. Tisztelet.

Lefelé egy árnyas erdei ösvény vezetett az ófaluba. A kis kézműves házikók olyanok voltak, mint egy mesekönyv lapjai. Persze, hogy mindenhová benéztünk, és természetesen – üres kézzel sehonnan nem távoztunk. Négy óra úgy repült el itt, mintha egy időkapun sétáltunk volna át.

A nap végéhez közeledve Szécsény felé vettük az irányt. Itt már a fáradtság és a kávéhiány került előtérbe – egy hideg limonádéval és egy hónap kávéja Frei kávéval, újraélesztettük magunkat. Az MNM Forgách-Lipthay kastély parkjában tett séta, a tó körül – ez volt a tökéletes levezetés. Sajnos a kastélyba már nem jutottunk be – záróra. De talán így kellett lennie. Minden kalandban kell maradnia egy kis „majd legközelebb” érzésnek.

Este. Némó újra velünk, s a kérdés adott: hol éjszakázzunk? Diósjenő kemping jónak tűnt – egészen addig, amíg ki nem derült, hogy zártkörű rendezvény van. De a lakóautó élet szépsége, hogy a ház mindig alattunk van.

Tovább gördültünk az ismerős, kedves Ipolykapu kempingbe, a Duna partjára.

És most itt ülünk. A Duna hullámzik. A nap már lebukott, és csak mi vagyunk, meg az emlékek. Egy hosszú, tartalmas, napbarnított kaland első fejezete zárul. A testünk fáradt, de a lelkünk repes. Ma biztosan nem kell altatni bennünket.

---